Tökéletlenségben a tökéletesség
Tökéletlenségben a tökéletesség
.Tökéletben a tökéletesség.
Akár mi magunk, a művészet sem tökéletes, mégis attól egyedi, amit a teremtőjétől magában hordoz.
Akárcsak mi, emberek, maguk a képek is egy külön világot jelenítenek meg.
Az emberekkel ellentétben viszont nem az alkotó, hanem a néző világát.
Mindig azét, aki épp figyeli.
Gyerekkorom óta alkotok.
Ez számomra mindig egyfajta menekülés volt abból a valóságból, amibe élni kényszerültem.
A gyermekkorom folytonos utazással, költözéssel járt, majd felnőtté válva ugyanezt a mintát folytattam.
Csak most lett világossá számomra: a képek maguk voltak az én világom, ami mindenhol ugyanaz vol.
Az eszközökkel való bánásmódot a legjobb mesterektől vehettem át, Európa keleti részétől egészen a nyugatiig.
Con laude-val végezve letettem a lantot, és a szabályoktól csömörlötten egy vadabb világot választottam.
Tizenhat év tetoválás után, ahol megtapasztaltam az emberekkel való kapcsolódás mélységeit és magaslatait, visszatérve a gyökereimhez, magamhoz, ezáltal az őseimhez, újraéled bennem az erő, amivel születtem.
Munkáim nem csak képek.
Érzéseket közvetítenek, ha a néző hagyja, hogy hasson rá.
Minden mozdulat egy frekvencia, mely a tudatosság teljes hiányával készült, egyenes kapcsolattal a Forrásban.
‘‘Egyetlen dolog biztos, a változás'!
Minden pillanat melyet megélünk erőt ad a továbbhaladáshoz ha hagyjuk neki….
Jelen….
Életem egy új fejezetéhez érve indítom meg képeimmel az új valóságom,
melyek abban a pillanatban, hogy más perspektívába kerülnek,
másik térbe váltják valóra másokét is.
A szándék és az érzés ajtót nyit a nézőben az új emlékezés felé,
mely elkerülhetetlen… és ha már az,
válasszuk a legkellemesebb módját,
megvédve magunkat a sérülésektől.
